Ámulatba ejtő gránit-, márvány- és mészkő padlók. Időtálló, természetes anyagok, amelyek kiváló tulajdonságokkal rendelkeznek. Nem véletlen, hogy évezredek óta használt és kedvelt építőanyagok, amelyek napjainkban sem vesztették el exkluzivitásukat. Sőt, inkább reneszánszukat élik. Azonban ezeknek a többmillió éves kőzeteknek az ápolására, tisztítására érdemes gondot fordítanunk, hogy megőrizzék elegáns küllemüket.
1. Védelem, már a kezdetektől
Az első kulcsfontosságú teendőnk, hogy a gránit, márvány vagy mészkő padlónk felületét még használatba vétel előtt erre alkalmas szerrel kezeljük. Kezdő lépésként adjunk védelmet a felületnek, hiszen annak ellenére, hogy kemény kőfajtákról beszélünk, ezek nyíltpórusúak, azaz felszívóképesek. Például, ha a kezeletlen márványasztalra rácsöppen a víz, az beszívódik. Tesztelhetjük is oly módon, hogy a vizet nem töröljük le róla azonnal, hanem néhány perc múlva itatjuk fel. A víz nyoma meglátszik mindaddig, amíg a felület kiszárad.
A megfelelő védelemhez természetesen megfelelő impregnáló szer szükséges. Sokféle termék közül választhatunk, mindenesetre érdemes körülnézni, mielőtt bármelyik mellett letennénk a voksunkat, mert minőségben hatalmas különbségek léteznek.
2. Tisztítás használat közben
Ha a padlónk már megkapta a kezdeti védelmet a szennyeződéssel és (bizonyos mértékig) a nedvességgel szemben, akkor nincs más teendőnk, mint a használathoz mérten takarítani. Akárcsak egy fapadlónak, a gránitból, mészkőből és márványból készült padlónak is az a legideálisabb, ha szárazon takarítják. De - mint tudjuk - olyan, hogy legideálisabb, nem létezik. Igenis szükség van nedves takarításra is. Ehhez speciálisan ezekhez a felületekhez fejlesztett szert érdemes vásárolnunk, hiszen a valódi kő felületek nem azonosak az egyéb járólapok, csempék felületével. Kíméletesen kell bánni velük, hogy sokáig megőrizzék eredeti szépségüket.
3. Későbbi karbantartás, ápolás
Ne feledkezzünk meg arról, hogy időnként a természetes kőfelületek ápolást igényelnek, hiszen koptatjuk őket, járunk rajtuk, takarítjuk, akár naponta. Az ápolás alatt azt értjük, hogy a megtisztított gránit-, márvány-, mészkő padlónkat alkalmanként kényeztetjük ápolószerrel is, ami felfrissíti, újra formába hozza az esetlegesen kisoványodott kőpadlót. Erre szintén többféle megoldás létezik, például használhatunk kifejezetten kő felületekre ajánlott wax-ot vagy akár ápoló olajat is.
A Natural Naturfarben gyár kimondottan gránit, márvány, mészkő, homokkő, pala, tufa (és egyéb nyíltpórusú kő) fajtákra fejlesztette ki az egymásra épülő termékcsaládot, a Rocky Stone készítményeket. Ha a fenti tanácsokat betartjuk és a Rocky Stone termékcsaládot választjuk kőburkolataink ápolásához, biztosak lehetünk a kitűnő eredményben.
A kő védelmére használj Rocky Stone Olajat.
A kő tisztításához alkalmazz Rocky Stone Cleaner tisztítószert.
A későbbi ápoláshoz és karbantartáshoz pedig két termék is kiváló segítséget nyújt attól függően, hogy mit szeretnénk elérni a padlónkkal.
A Rocky Stone Wax a felület időszakos ápolására szolgál, alkalmanként a felmosó vízbe téve is kifejti hatását.
A Rocky Stone Refresher pedig ápolás céljából vékonyan újraolajozza a felületet, valamint nagy tisztítóképességének köszönhetően például a régi padlók úgynevezett "szürke fátyolosodása" távolítható el a segítségével.
A Rocky Stone termékek természetes alapanyagokból állnak, környezetbarát, egészséges otthon kialakításához alkalmasak.
Nem csak padlón, hanem konyhapulton, ablakpárkányon és még sírkövön is alkalmazhatók.
Tetszett ez a blogbejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel.
Kérdésed van a témával kapcsolatban? Szívesen segítünk!
Vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.
tel.: +36 20 541 0254
email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Biztonságos, természetes otthon káros anyagok nélkül.
Igényes felületekre természetes összetételű, prémium felületkezelés Natural Naturfarben termékekkel.